A zöldterület gondozás Gyömrő parkjai, belső udvarai, zöldövezetei számára is elérhető pesti takarítócég által. Takarítócégünk az egész megyében, Budapesten és az agglomerációban vállal takarítást és zöldterület gondozást, így Gyömrőre is örömmel jövünk, ha kell. Magas színvonalú, igényes, profi munkánra itt sem lehet panasz, hsizen számunkra fontos, hogy mindenhol elégedettséget hagyjunk magunk után.

Zöldterület gondozás Gyömrőn cégeknek és magánszemélyeknek

gyomro_zoldterulet_gondozas

A zöldterület gondozás Gyömrőn és bárhol máshol oly sok mindent foglalhat magába, hogy a szolgáltatás megrendelői lehetnek cégek, intézmények és magánszemélyek is. Egészen kis munkálatoktól kezdve, mint például a levél összeszedés és zöldhulladék elszállítás, a nagyobb munkákig, mint jelentős alapterület gyepszellőztetése vagy a virágágyások rendbe tétele, öntözés, téliesítés, fűnyírás, mindenféle kültéri feladatot el tudunk látni. Mindennemű olyan munkához, mely a zöldterület gondozással vagy akár gondnoksággal kapcsolatos, megvannak a gépi feltételeink, rendelkezünk a megfelelő és korszerű eszközökkel. Kollégáink képzett szakemberek, akik hosszú évek gyakorlatával a hátuk mögött tudják, milyen a színvonalas munka. Munkánkra garanciát vállalunk, a megbízói igényekkel szemben rugalmasak vagyunk, úgyhogy legyen szó bármilyen zöldterületről, gondozását ránk lehet bízni Gyömrőn és egész Pest megyében, teljes lelki nyugalommal.

Kültéri és beltéri zöldterület gondozás Gyömrőn is

belso_zoldterulet_gondozas_gyomro

A zöldterület gondozásnak két típusát különböztetjük meg az alapján, hogy hol történik. Van kültéri zöldterület gondozás, mely a szokványos, jól ismert “kerti” munkákat takarja. Azonban a jelentősebb növénymennyiséggel, esetleg belső mini parkkal, tóval, szökőkúttal vagy bármi hasonlóval rendelkező épületeknél az ezen stíluselemek rendben tartását és gondozását belső zöldterület gondozásnak nevezzük. Gyömrőn is elérhető mindkét típus, így ha valaki még csak gondolkozik azon, hogy egy belső, beltéri parkkal dobná föl irodáját, vendéglátó egységét, munkahelyét vagy akár otthonát, biztos lehet abban, hogy van kivel rendben tartatni. Mi ugyanis bárhol rendbe tesszük a zöldterületeket, nekünk beltér és kültér egyre megy, tudjuk mit, hogyan kell tenni ahhoz, hogy a növényzet ápolt és egészséges, a körítés tiszta és rendezett legyen.

Természetesen három cserepes virág az irodában még nem számít zöldterületnek, így ezek locsolását, leveleik portalanítását, esetlegesen tápoldatozásukat irodatakarítás, intézménytakarítás, tehát bárminemű beltéri takarítás során elvégezzük, ha igény van rá. Belső zöldterület gondozás inkább a nagyobb növénykonstellációk esetén merül föl, mikor mondhatjuk, hogy már-már kertészkedésnek számít ezek rendben tartása. Ám sok esetben még ez is belefér a takarítószolgálat működésébe vagy ha már inkább belső zöldterület gondozás, akkor nálunk lehet egyben kérni mindkettőt Gyömrő városában is. A növények külső és belső területeken is feldobják a hangulatot, egészségesebbé, természetesebbé teszik a környezetet, így érdemes velük számolni és óvni őket, ahogy csak lehetséges. Mi szívesen segítünk benne.