A munkahelyek, köztük az irodák, időről időre átalakulnak. Átrendeződnek, amikor lecserélődik a berendezésük, ahogyan átalakulnak a funkciók és a velük szemben megfogalmazott igények, vagy amikor megváltozik az ott dolgozók száma és személye. Az ilyen változásokat hasznos összeegyeztetni a rendszeres irodatakarítást végző cég munkájával is.
Általában minimális változással jár egy-egy munkatárs lecserélődése. Az új ember a régi helyére kerül, megörökli annak asztalát és eszközeit, de időbe kerül, mire igazán belakja munkaterületét, így lényegében szinte semmi nem változik az irodában. Látványosabb átalakulással jár a dolgozói létszám bővülése, vagy csökkenése. Előbbi esetben új bútorok és irodatechnikai eszközök jelenhetnek meg a helyiségben, a zsúfoltság elkerülése érdekében viszont más dolgok, például nagyméretű dekoratív szobanövények eltűnhetnek a munkahelyről. Néha a bővülés teljes átrendezéssel jár. Ugyanez igaz a létszám csökkenésére is, a felszabaduló helyre új iratszekrények, polcok, asztalok kerülhetnek, a maradék munkatársak pedig szellősebben helyezkedhetnek el. Az ilyen átrendeződések érinthetik az iroda takarítási rendjét is, minél nagyobb arányúak, annál jelentősebben. Az újonnan belépő kolléga például lehet, hogy kifejezetten kényes arra, hogy maga takarítsa az asztalát, vagy éppen ellenkezőleg, elvárja, hogy az ő munkaterülete hétfő reggel akkor is csillogjon, villogjon, ha meglehetősen lelakott állapotban hagyja ott a pénteki munkanap végén. Előfordulhat az is, hogy az új kollégák nincsenek tisztában a takarítási renddel és olyan időszakra terveznek némi túlórát, amikor a takarítást végző cég szakemberei veszik át a terepet az irodában. Létszámcsökkenés esetén, főleg akkor, ha ez a csökkenés jelentős mértékű, esélyes, hogy elegendő lesz ritkábban takarítani a munkahelyet. Ennek ellenkező esete, amikor a megnövekedett dolgozói létszám gyakoribb irodatakarítást tesz szükségessé. Az ilyen változásokról érdemes időben tájékoztatni a rendszeres irodatakarítást végző céget, hogy ne okozzon váratlan kellemetlenséget a takarítás elmaradása, vagy indokolatlannak tűnő gyakorisága. Célszerű az újonnan belépő dolgozókkal is megismertetni a takarítással kapcsolatos alapvető tudnivalókat, például hogy mikor jönnek a tisztasági munkások, miként takarítják az egyes munkaállomásokat, hogyan kezelik a szétszóródott iratokat vagy akár az asztalon felejtett, félbehagyott tonhalas szendvicsüket.
Az irodatechnika lecserélése vagy az iroda felújítása szintén olyan változtatás, amiről érdemes a takarító céggel is egyeztetni. Egy olyan munkahelyen, ahol felújítás, festés és egyéb tevékenységek miatt hetekre szünetel a munka, nyilvánvalóan fölöslegessé válik a napi rendszerességű takarítás, viszont a felújítás végeztével nagy szükség lehet egy mindenre kiterjedő nagytakarításra. Minden ilyen változásról érdemes és szükséges is időben tájékoztatni az érintett céget illetve a munkatársakat, ezáltal elkerülhető számos fennakadás, vagy bonyodalom.
Természetes, hogy nem az iroda, nem a kollégák fognak alkalmazkodni a takarítócég időbeosztásához, ám ahhoz, hogy a takarítók megfelelően végezhessék munkájukat, jó szervezésre van szükség, melyet a megbízott cég a megfelelő információk birtokában tud megoldani.