Az otthoni és az irodai portörlés nevezhető piperetakarításnak is, azonban helyenként komoly nehézségek elé állítja a gyakorlott vagy akár profi takarítókat is. Számos olyan pontja lehet egy lakásnak vagy irodának, amihez nehéz hozzáférni. a por megülését azonban ez nem gátolja. Így alakul ki az a helyzet, hogy a por zavartalanul felgyűlik, miközben sehogy sem tudjuk eltávolítani. ha nem mozdulna a titkos” helyről, még talán nem is volna olyan nagy gond. Plusz, ha nem is volna látható. Ám sokszor látható, csak nem férünk hozzá, ráadásul a levegő mozgása elő-elő kergeti onnan a szöszöket és port. Ez a por megül máshol, valamint ront a levegő állapotát. Aki egy kicsit is porallergiás, jól tudja, mennyire kellemetlen a közeg, ha poros a helyiség. Bogbejegyzésünkben most arra fókuszálunk, miként lehet hatékony az otthoni és főképpen az irodai portörlés.

Nehezen elérhető helyek otthonainkban

 

Az otthoni környezetben számos, a portörlés során elhanyagolt terület van, amivel érdemes lenne többet foglalkozni. Ezeken a helyeken ugyanúgy megül a por, ahogy máshol, ráadásul mivel bőven van ideje rá, hatalmas mennyiségben felhalmozódhat. Az irodai portörlés során is hasonló felületek maradnak ki és nem véletlenül nagy az átfedés. Nézzük, melyek a legelhanyagoltabb poros pontok otthonainkban!

  • Magas polcok, szekrények teteje: Biztosan sokak lakásában vannak olyan polcok, és magas szekrények, amelyek teteje valahogy kiesik a mindennapi „használat” alól. Nincs szem előtt és olyan dolgokat tárolunk ott, amiket talán még évente sem használunk. A vizes helyiségekben és a konyhában ezeken a polcokon nem csak megül a por, hanem a nedves közeg miatt sokszor jól oda is tapad.
  • Redőnytok és függönytok/karnis: A redőnyöket és a függönyök felfüggesztésére szolgáló karnist vagy szintén tokos megoldást nagyon ritkán takarítjuk. Mi persze sűrűn, de mi profik vagyunk. Otthon általában ez csak a nagytakarítások alkalmával porolódik le. A polcokhoz hasonlóan ezek is ugyanúgy kimaradnak az irodai portörlés során, ha nincs hozzáértő segítség.
  • Fiókok, rendszerezők: A fiókokat ki szokta takarítani? A csúszó fiókokkal pedig könnyű dolgunk volna, mégis azt tapasztaljuk, hogy gyakran kimaradnak. Egyes rendszerezők, például ágy alatti tárolók, tárolódobozok tetejét is sokan hagyják ki a portörésből.
  • Szekrények mögött, bútorok alatt: A gardrob szekrényt vagy a nagy komódot ritkán húzzuk el egy kis sepregetés miatt. Azonban olyan mennyiségű por tud felgyűlni a bútorok mögött, mellett és alatt, hogy borzasztó. Ráadásul a pókok is előszeretettel szövik keresztbe kasul a széles, biztonságos helyeket. Irodai portörlés során mi is sok-sok nyolclábút látunk menekülni az igazi póklakóteleppé alakított bútor takarta helyekről.
  • Fűtőtestek: A radiátorok és egyéb panelek mögött és redőikben, valamint a csövezeten rengeteg por megül, mégis oly sokszor maradnak ki, mikor portörlésbe kezdünk.
  • Lépcsők mentén, magas mennyezet esetén: ha kétszintes lakásban lakunk, bizony a lépcsőfeljáróban nehéz pókhálózni és takarítani. A magasan fekvő pontok ezért gyakran maradnak porosak.
  • Lámpabúrák: A lámpa búrákat szinte alig takarítja valaki azok közül, akik nem profi vagy megbízott és ezzel foglakkozó takarítók. pedig iszonyat mennyiségű kosz gyűlik föl ott is és egy fuvallatt hatására beteríti a szobát.

irodai portörlés

Irodai portörlés – Hol lenne még fontos?

A fentebb felsorolt pontok irodai portörlés során is ugyanúgy porosak szoktak maradni, ha csak az ott dolgozók takarítgatnak maguk után. Egyszerűen az ember ezeket a helyeket elfelejti. Ám egy munkahelyen lehet még számos hely, ahonnan csak ritkán kerül ki a kosz. Nézzük a legfontosabb példákat!

Irodai gépek és környékük: Az irodai gépek letakarítása soksor nem sikerül megfelelően, ha nem profik végzik. Sok kávéfoltos, szöszös, poros géppel találkoztunk már, amiknek az ilyen állapotok még az élettartamukat is mekurtítják. Tisztasági szempontból, irodai portörlés során nem csak ezen gépek felületét, de a hátuljukat, aljukat is portalanítani kell.

Vezetékek: Egy munkahelyen, főleg egy irodában valószínűleg sok vezeték szövi át a helyiséget. Ezek általában és jobb esetben a fal mentén futnak, de ott bizony egyszerre 5-6 is talán. Ezeken és ezek között hihetetlen mennyiségű szennyeződés gyűlik föl és sok esetben az iroda legkoszosabb területeivé válnak.

Gurulós székek lába: Nos, ezekbe hajszálaktól kezdve minden beleragad, így nagyon fontos, hogy időnként alaposan tisztítsuk ki a görgőket is. Emellett viszont a többágú lábon sok por ül meg, ami rendszerint ott is marad.

Ha az irodai portörlés minősége fontos, hívjon minket bizalommal! Nálunk egyetlen pont sem marad érintetlen, mindenhonnan eltakarítjuk a port és a szennyeződéseket!