Nagyon fontos kérdés a takarítás gyakorisága akár otthonainkban, akár munkahelyünkön. Idei első blogbejegyzésünkben arról írtunk, miért érdemes év elején átgondolni a működést és ezen belül a takarítási munkálatokat. Második blogunk pedig most arról szól, hogy ha takarítócég mellett döntött, akkor milyen gyakorisággal kérje a szolgáltatást.

Milyen gyakran kell takarítani egy munkahelyen?

takaritas_gyakorisaga

A munkahelyek takarításának gyakoriságát több tényező együttes figyelembe vételével érdemes meghatározni. Ezek között ott van a jogszabályi előírás is, ami nem igazán hagy mozgásteret néhány kérdésben. A takarítási gyakoriságról a 3/22. (II.8)SzCsM.EüM együttes rendelet szól, mely meghatározza a munkahelyek munkavédelmi követelményeinek minimális szintjét, ezen belül a hivatalosan elvárt takarítási és higiéniai paramétereket. Mi ezt betéve tudjuk, hiszen takarítócégünk a Serverin Takarítószolgálat képzett szakemberekkel dolgozik.
Az említett rendelet annak fényében írja elő a betartandó takarítási szabályokat, hogy az adott munkahelyeken hány fő dolgozik, hányan használják a mellékhelyiségeket egyéb tereket. Ennek ellenőrzését az ANTSZ szúrópróba szerűen végzi. Az ellenőrzés pillanatában uralkodó állapotok a mérvadók, tehát ha ellenőrzéskor többen vagyunk, akkor bajba kerülünk. természetesen ezeket a szabályokat nem csak ellenőrzés lehetőségének fennállása esetén érdemes betartani! Ha bizonytalan azt illetően, hogy irodája jellemzői alapján milyen gyakran van szüksége profi takarításra, hívjon minket bátran! Barátságos ügyfélszolgálatunkon is hozzáértő kolléga áll rendelkezésére.

Ezért fontos a megfelelő gyakoriságú irodatakarítás

takaritas_gyakorisaga_2
A tisztaság és higiénia felbecsülhetetlen érték. Ezt az utóbbi évek kálváriája mindenkinek megmutatta. ha nem vigyázunk a megfelelő higiéniai szintre, nem csak az ANTSZ rosszallását vívjuk ki, de még betegek is lehetünk. annyi biztos, hogy a szükségesnél ritkábban (és igénytelenebbül) takarított munkahelyen rossz közhangulat uralkodik. A koszos, rendetlen és igénytelen állapotokat sem a munkatársak, sem az esetlegesen betérő ügyfelek nem szeretik. A porszívózás hiánya poratkák elszaporodását és a levegő minőségének romlását okozza. A felmosás és a felületek tisztításának elmaradása konkrétan gusztustalan környezetet és egészségügyi kockázatot jelent. A koszos üveg, az ujjlenyomatos króm és láthatóan használt mosdók erősen negatív hatással vannak a munkakedvre is.

A megfelelő gyakorisággal végzett takarítás, melynek a minősége is kielégítő, védelmet nyújt a baktériumok elszaporodása, a fertőzések ellen és javítja a munkamorált, valamint reprezentatív értékkel is bír.
Ha minőségi irodatakarítást szeretne, akkor a Serverin takarítószolgálat, azaz képzett és profi csapatunk várja megkeresését! Intézze el a takarítás gondját egy telefonhívással és mi egész évben biztosítjuk irodája számára megfelelő tisztaságot és higiéniai körülményeket!