Sokan nem tudják, hogy miből áll a por, amely nap mint nap lerakódik a padlón, polcon és alapvetően mindenen. A por nem csupán egyszerű szennyeződés, hanem sokkal összetettebb anyag, amely különböző forrásokból származhat. Most összeszedtük, hogy miből áll össze a lakásainkban és munkahelyeinken megtalálható por, és miért fontos ennek rendszeres eltávolítása.

A por összetétele

Azt, hogy pontosan miből áll a por egyes esetekben, mindig külön vizsgálat tudná megállapítani. Azonban azt, hogy általánosságban mi adja ezt a finomszemcséjű koszt, meg lehet határozni. Természetesen alapvetően döntő az összetételt tekintve, hogy milyen az adott környezet, ahol ez a por keletkezik és lerakódik. Ám ez főleg az összetevők arányán mutatkozik meg, néhány extrém kivételtől eltekintve. Nézzük tehát, hogy mi is a por!

Bőrdarabkák, elhalt hámsejtek: A lakásokban, munkahelyeken megtalálható por jelentős részét az emberi bőr lehámlott részei alkotják. Ezek az apró részecskék folyamatosan leválnak rólunk, és a levegőben szállva leülepednek a bútorokon, padlón és egyéb felületeken. Ez teljesen normális, egészséges, természetes folyamat.

Háziállatok szőre és elhalt hámsejtjei: Ha van otthon háziállat, annak szőre és hámsejtjei szintén hozzájárulnak a por összetételéhez. Ezek a részecskék allergiás reakciókat is kiválthatnak.

miből áll a por

Textilrostok: A szőnyegek, függönyök, ágyneműk és egyéb textíliák kopása során keletkező rostok is belekerülnek a levegőbe, majd a porréteg részévé válnak.

Pollenek és mikroszkopikus organizmusok: A külső levegőből bejutó pollenek, penészgombák spórái és egyéb mikroorganizmusok szintén megtalálhatók a beltéri porban, ami különösen tavasszal és ősszel jelenthet problémát.

Rovarmaradványok: A rovarok is „vedlenek”, ahogy minden élőlény hullajtja az elhalt hámsejtjeit. ezen kívül az apró rovarok tetemei felbomolva apró részecskékként a porban is megtalálhatóak.

Szilárd levegőszennyeződések: A kültérből származó szilárd levegőszennyeződések, mint amilyenek az autógumik kopásából származó részecskék, ipari füstök és a városi por, szintén belépnek az épületekbe, és hozzáadódnak a beltéri porhoz.

Építőanyagok: Az épületekben használt anyagokból, mint a gipszkarton vagy a festék, származó finom porok is részét képezik a belterekben megtalálható pornak.

Poratkák és ürülékük: A legtöbb helyen megtalálhatóak a poratkák, melyek nagyion apró, szinte észrevehetetlen élőlények. A porallergiának nevezett kellemetlenség is általában ezekre az atkákra vonatkozó allergia, pontosabban ezek ürülékére. Ha nem vagyunk allergiásak, aligha vesszük észre jelenlétüket.

Egy irodában ezen kívül jelentős mennyiségű papír rost, száradt tinta és akár szintetikus anyagok apró részecskéi is hozzáadódnak. A sok akta, notesz, papírok jelentős mennyiségű port adnak, ahogyan a könyvek és alapvetően a textilek is. A fa szintén rengeteg apró részecskét juttat a levegőbe. Egy fodrászüzletben a haj, a festékanyagok, egyéb fodrászcikkek dúsítják a port. Ezen a vonalon maradva könnyű kitalálni, hogy egy műkörmös szalonban miből áll a por. Vagy épp gyári környezetben, kozmetikában, smink szalonban.

Mindegy, miből áll a por, fontos eltávolítani

A por nem csupán esztétikai probléma, hanem egészségügyi kockázatokat is hordozhat, különösen az allergiában vagy légzőszervi problémákban szenvedők számára. A rendszeres takarítás, különösen a porszívózás, portörlés és a nedves felmosás, segíthet a por és a benne található allergének és kórokozók számának csökkentésében. A nagyvárosokban rendkívül rossz a levegőminőség, így a szellőztetéssel rengeteg szennyeződés jut a lakásokba, irodákba. Szellőztetni kell, azonban érdemes levegőtisztítókat használni, melyek kivonják a szálló port, így tisztább levegőt lélegezhetünk be.

Továbbá, a pormentes környezet javítja az otthonok és munkahelyek levegőjének minőségét, ami hozzájárul az ott élők és dolgozók jóllétéhez és egészségéhez. A rendszeres és alapos takarítás így elengedhetetlen a beltéri levegő minőségének fenntartása érdekében. Takarítási, egészségügyi szempontból nem mindegy, hogy adott helyen miből áll a por, de eltávolítani mindet ugyanúgy fontos.