Vajon mennyit segíthet a rendszeres irodatakarítás és a gyakori fertőtlenítés a legionella, más néven a légiós betegség ellen? Kellő odafigyeléssel megelőzhető a kór, vagy valóban semmit nem tehetünk ellene? Az igazság, ahogyan a legtöbbször, most sem egyszerűen fekete vagy fehér.

legionella_fertozes

Veszedelem minden vízben

Az irodatakarítás alapvető része a fertőtlenítés, különösen a mellékhelyiségek, a konyhák és a vizesblokkok esetében. Ez pedig valóban hatékony védelmet jelent számos kórokozóval szemben. De mi a helyzet a Legionellával? 1976-ban, egy philadelphiai veterántalálkozó után az idős résztvevők jelentős részén súlyos, tüdőgyulladás-szerű tünetek jelentkeztek és sokuk bele is halt a titokzatos betegségbe. Innen kapta nevét az eset miatt reflektorfénybe került baktérium, a Legionella pneumophilia. Mint azóta kiderült, ez a kórokozó a vizekben szinte mindenütt jelen van, de 25 és 45 Celsius fok között intenzív szaporodásnak indul. Ilyen vizeket pedig legkönnyebben a vízvezeték-hálózatokban talál, a legionellózis tehát tipikus civilizációs betegség. Mivel az irodatakarítás nem érinti, nem érintheti a vízvezetékek belső részeit, ezért még a legerősebben fertőtlenítő, legnagyobb szabású irodatakarítás sem segít a meleg vizes csövekben szaporodó legionella ellen. Sajnálatos módon nem csak az irodatakarítás, de az egyéb módszerek és eljárások is szinte hatástalanok, a legionella gyakorlatilag kiirthatatlan. Öröm az ürömben, hogy a légiós betegség mégis viszonylag ritkán fertőz, mivel szerencsére sem a fürdés, sem ivás útján nem terjed. A tüdőbe jutva jelent valódi veszélyt, ha a fertőzött vízpermetet belélegezzük. Ekkor néhány napos lappangás után influenzára emlékeztető tünetekkel jelentkezik, esetenként súlyos tüdőgyulladást okozva. Köhögés, légzési nehézségek, fejfájás, láz súlyosbítják a betegséget, amely az esetek 20 százalékában halálos kimenetelű! Utóbbi jellemzője miatt kezelik az egészségügyi szervek kiemelt figyelemmel. 2016 óta a fokozott kockázatot jelentő helyszíneken, mint például az egészségügyi- és szociális intézmények, a kereskedelmi szálláshelyek vagy a közfürdők, kötelező, rendszeres ellenőrzéseken mérik a legionella szintjét és ha kell, intézkednek a fertőtlenítésről.

legionella_irodatakaritas

Az irodatakarítás szerepe a legionella elleni harcban

Szerencsére Magyarországon évente nem éri el a 100-at jelentett legionella-fertőzések száma. A tényleges megbetegedések száma ennek többszöröse lehet, de az egészséges, erős immunrendszerű betegekre a kór nem jelent akkora veszélyt, sokszor anélkül gyógyulnak ki belőle, hogy tudnák, mi volt a bajuk. Bár a legionella a vízvezetékek pangó, meleg vizes környezetében tenyészik, megtelepedhet azokon kívül is párás, meleg környezetben. Az ilyen külső baktériumforrások ellen azonban nagyon is hatásos az alapos fertőtlenítés és tisztán tartás, ezért a rendszeres irodatakarítás mégis segíthet csökkenteni a fertőzés kockázatát. Az irodatakarítás mellett érdemes odafigyelni a légkondicionáló berendezések karbantartására is, mert ezekben megjelenve a legionella jóval fertőzőképesebb, mint a vízvezetékekben. Ezt a veszélyes baktériumot gyakorlatilag lehetetlen kiirtani a környezetünkből, de vízforralással vagy klórozással elpusztítható, a rendszeres irodatakarítás pedig segít abban, hogy a vizes felületeken se telepedhessen meg a legionella.