A Belváros irodatakarítás szempontjából központi elhelyezkedésének, kis területének és kiemelt jelentőségének köszönhetően magasan frekventált kerület. A belvárosi irodák sok hasonló vonást mutatnak, hiszen az V. kerületi székhellyel büszkélkedő vállalkozások nagyrészt patinás bérházakban, műemlék-jellegű épületekben, sőt, esetenként műemlékpalotákban alakították ki irodáikat. A nívós környezet jelzi, hogy a Belváros irodatakarítás terén is csak a legmagasabb színvonalú szolgáltatást igényelheti.

irodatakaritas_belvaros

Irodatakarítás Belváros – Milyen is a belváros?

Budapest V. kerülete, közismert nevén a Belváros a főváros egyik legkisebb területű városrésze. Lakóinak száma sem számít soknak, alig 26 ezer, népsűrűsége viszont magasnak mondható, lévén sűrűn beépített városrész. A Szent István körút, a Bajcsy-Zsilinszky út, a Károly körút, Múzeum körút, Vámház körút és a Duna által határolt V. kerület már az 1800-as évek végén kiépült. A kerület határai sokszor változtak, jelenleg az V. kerület két városrészből áll, a Deák Ferenc utcától északra fekvő Lipótvárosból, ahol számos kormányzati épület, minisztérium és a Parlament is található, és az attól délre elhelyezkedő Belvárosból, amely inkább kereskedelmi- és üzleti központ. Utóbbi nevét gyakran az egész kerületre értik. A Belváros egységes, századfordulós képet mutat, területén nincsenek lakótelepek, kertvárosi részek, ipari objektumok. A zöldterületek is minimális kiterjedésűek, a műemléképületek és paloták sorát azonban helyenként megtöri néhány későbbi időkben épült, esetenként modern irodaház. Közlekedési szempontból a Belváros határait jelentő utak számítanak nagyobb forgalmúaknak, illetve a városrészt a Duna irányába átszelő József Attila út és Kossuth Lajos út. Előbbi a Lánchíd, utóbbi az Erzsébet híd irányába tartó forgalmat szolgálja ki. A Belváros személyforgalmát nagyrészt metrók szolgálják ki, az V. kerület alatt futnak össze az M2-es és az M3-es metrók, valamint az M1-es földalatti vonalai. A Belvárosban több központi tér is található, mint például a Parlamentnek és a Néprajzi Múzeumnak is otthont adó Kossuth tér, a közlekedési csomópont Deák tér és a híres Váci utca kezdőpontja, a Vörösmarty tér. A Belváros gazdag kulturális örökségéből is kiemelkedik a Szent István Bazilika, a Duna partján felépült Akadémia és az ELTE egyetemi objektumai. Az V. kerület reprezentatív épületei, látványos palotái, felkapott utcái és exkluzív üzletei tökéletes hátteréül szolgálnak minden nívós vállalkozásnak. Természetesen a Belváros irodatakarítás szempontjából is kiemelt helyszín.

A rendszeres irodatakarítás a Belváros esetében is általában olyan megszokott rutinműveleteket jelent, mint a felmosás, portörlés, csempetisztítás, de igény szerint tartalmazhatja növények locsolását vagy ablaktisztítást is. A Belváros épületeinek többsége nem irodaháznak, sokkal inkább nagypolgári háznak vagy palotának épült, ezért az ezekben kialakított irodák jelentős része is számos egyedi megoldást rejt. Ez a sokszínűség változatossá teszi a rendszeres irodatakarítást a Belváros épületeiben, de mindegyikben a legmagasabb színvonalú szolgáltatást jelenti.