Ma már nincs iroda megfelelő konyha és mellékhelyiségek nélkül. A dolgozók kényelme, motiválása roppant fontos, szerencsére ezt egyre többen látják be, így olyan extrákkal szerelik fel irodájukat, mint kényelmes pihenő kanapék, zuhanyzóval ellátott öltözők, saját öltözőszekrények és természetesen az elmaradhatatlan konyha.

Az irodai konyha nagyon fontos helyiség. Az emberek a napjuk, hetük, lényegében életük jelentős részét töltik munkahelyükön, így az étkezéseket, kávézást is ott kell megoldaniuk egy nap több alkalommal is. Ha erre nincs egy kellően kényelmes és jól felszerelt, valamint megfelelően elszeparált helyiség, a dolgozók komfortérzete, közérzete és a munkahelyükhöz való viszonyulása negatív irányba billen. Teljes érthető ez, hiszen ki szeret olyan helyen gürcölni, ahová nem vihet meleg ételt, mert sem hűtő, sem a felmelegítésre alkalmas mikrohullámú sütő nem áll rendelkezésére? Ki szeret olyan helyen nyolc órákat lehúzni, ahol a kevéske szünetben is kávéért kell szaladni a közeli, kétes minőséget biztosító kisboltba vagy a drága kávézóba? Ki szeret olyan helyen teljesíteni, ahol nem tud leülni kényelmesen megebédelni? Egyáltalán ki szeret olyan helyen dolgozni, ahol még csak egy kicsikét sem érezheti otthonosan magát? Valószínűleg senki.

Fontos az irodai konyha, annak megfelelő berendezése és a rendszeres irodatakarítás során a konyha megfelelő tisztítása is, beleértve a mosogatást, a különböző berendezések tisztítását, karbantartását.

Mi kerüljön egy irodai konyhába?

Asztal és székek mindenképp, de szükség van egy mosogatóra, szárítóra, legalább egy kisebb konyhai szekrényre. Az elektronikai berendezések közül az alapvetőek nem hiányozhatnak, úgy mint megfelelő méretű hűtő és egy strapabíró, minőségi mikrohullámú sütő. Ha iroda, akkor természetesen a kávéfőzőt sem hagyhatjuk ki. Érdemes minőségi, jó kávét főző, akár cappuccino készítésére is alkalmas kávéfőzőt beszerezni, ami bírni fogja a napi több liter kávé lefőzését, hiszen egy jó kávéfőzővel a főnök kávéi éppúgy elkészíthetőek, mint a dolgozók frissítői és a betérő ügyfelek, partnerek finomságai.

Kinek a dolga az irodai konyha takarítása?

Ezt nem lehet egyszerűen megválaszolni. A takarítócég munkatársai természetesen kitakarítják a konyhákat is, ha erre kiterjedt a megállapodás, akkor elmosogatnak és számos más feladatot is elvégeznek, ugyanakkor utóbbiakat érdemes a dolgozók között felosztani. Mindenki mosogasson el maga után – ez lenne a leghigiénikusabb és legkevesebb konfliktushelyzetet szülő megoldás, azonban sajnos kevés helyen működik jól, mert szinte mindenhol akad rendetlen munkatárs. Fontos felismerni a lehetőségeket és annak fényében dönteni, hogy a dolgozókra bízzuk-e a konyha kitakarítását vagy a profi takarítócég végzi majd.