Irodatakarítás során gyakran találkozunk jelentős páralecsapódással az ablakok, üveges ajtók esetén. Takarítócég lévén a párát letöröljük, az üvegfelületeket megtisztítjuk, mindent elkövetünk a penész kialakulása ellen. Természetesen munkánk során szellőztetünk is. Azonban ez nem elég az ablakok bepárásodása ellen.
Sokan kérdezik tőlünk, hogy mit tehetnek a páralecsapódás ellen. Reggelente az irodába lépve bepárásodott ablakokkal találkoznak, az iroda levegője nehéz, nyirkosság érezhető és sokszor a penész is megjelenik. Arról nem is beszélve, hogy fa ablakok esetén elindulhat egy gyors korhadási folyamat a keretbe befolyó nedvesség hatására.
A párásodás mértéke lehet nagyon minimális, de sokszor elfordul, hogy az üvegen ki sem lehet látni, annyi a lecsapódás. Nagyon fontos, hogy a lehető legjobban minimalizáljuk a páralecsapódást az ablakokon. Ehhez adunk némi segítséget.
Mitől párásodik be az ablak?
Alapvetően az ablak párásodása a külső és belső hőmérsékletkülönbség miatt alakul ki. Mivel az üveg a legvékonyabb és hőkiegyenlítés szempontjából sokszor a legkényesebb pontja a lakásnak, a pára itt csapódik le először. Emellett azért is láthatjuk, hogy az összes pára az ablakon ül, mert máshol csak akkor vesszük észre, ha már megjelent a penész. Festett, faburkolatú falakon észrevétlen a tiszta pára, csempézett felületeken azért már jobban kivehető. A pára csak akkor jelenik meg az ablakon kívül, ha olyan mértékű a levegő páratartalma, mint egy hosszú zuhanyzáskor a fürdőszobában.
A párás ablak egyes esetekben konkrétan az ablak miatt van. Rossz minőségű, rosszul záródó vagy dupla üveg esetén a gázzal való feltöltés esetleg a két üveg elégtelen távolsága lehetetlenné teszi a megfelelő szigetelést, hőkiegyenlítést. Így az ablak bepárásodik. Irodatakarítás során mi az ablak minőségén nem tudunk segíteni. Mi csak tisztán tudjuk tartani az ablakokat és környéküket, azonban érdemes odafigyelni a rendszeres párásodás esetén. Az ablakok átvizsgálásával és az esetleges javítható hibák rendbetételével a párásodás és az abból következő vagy az azt kísérő jelenségek is megszűnnek. Egy takarítócég észrevételek tehet, jelezheti a hibát, de ennek megoldása ablakos szakemberek hatásköre. A páralecsapódás mértékének megnövekedését okozhatja a szigetelés elavulása is.
Van, hogy az ablak párásodása a nem megfelelő szellőztetés és túlzott páraképződéssel járó tevékenységek együtteséből alakul ki. A legjobban szigetelő, jó minőségű ablakok is bepárásodnak, ha télen egy nagymosás, mellé kocsonyát főzünk és hárman is hosszan lezuhanyozunk, de a szellőztetést kihagyjuk.
Mit tehetünk az ablaküveg bepárásodása ellen?
Rendszeres irodatakarítás során mi megfelelő szellőztetéssel és ablaktisztítással tudunk hozzájárulni a páraképződés és lecsapódás mérsékléséhez. Azonban, ha az ablak hibája okozza a gondot, ablakos szakemberre van szükség a megoldáshoz. Amennyiben a túlzott páraképződés a hibás, érdemes megszüntetni vagy mérsékelni az ezért felelős tevékenységet.
Amit érdemes megtenni:
Nagyon fontos, hogy igyekezzünk a páraforrásokat minimalizálni!
Szellőztessünk megfelelően!
Biztosítsuk a megfelelő hőmérsékletet!
Rendszeresen ellenőrizzük ablakaink állapotát, főleg a szigetelést!
Az ablakok és az iroda tisztán tartását bízzuk takarítócég munkatársaira, azaz ránk, az ablakok kezelését ablakosra és tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy tiszta, páramentes és jó levegőjű irodában dolgozhassunk!
Hívjon minket!
Írjon nekünk!
