Irodatakarítás, intézménytakarítás során is szembesülünk azzal, hogy első munkánk előtt az állapotok a hozzá nem értő takarítóról árulkodnak. Takarítás során sokan követnek el olyan hibákat, melyekkel a saját dolgukat nehezítik meg és a végeredményt sem lesz a legkielégítőbb. Mi takarítócég lévén pontosan szervezett profi munkával, tanult, tapasztalt és lelkiismeretes kollégákkal nem hibázunk. De a laikusok számára nagyon sok buktatót kínál egy nagyobb takarítás. A hibák kiküszöbölésével gyorsabban juthatunk a megfelelő végeredményhez és nem fogunk később azzal szembesülni, hogy valami nincs rendben. Nézzük, mely hibákat követik el a legtöbben takarítás közben!

takaritas_sorrendje

Nem megfelelő sorrend

A rossz sorrendben takarítás az egyik legáltalánosabb hiba, melyet laikusok, egyszemélyes takarítók, háziasszonyok elkövetnek. Hiába mosunk föl, ha utána kezdünk portalanítani. Hiába takarítjuk ki a fürdőt, ha a takarítás során oda járunk be vízért. Nagyon fontos, hogy a megfelelő sorrendben végezzük a takarítást, így biztosítva a tiszta részek tisztán maradását. A takarítást érdemes a portalanítással kezdeni és fertőtlenítéssel, felmosással zárni.

Koszos takarítóeszközök használata

takaritoeszkoz_higienia

Sajnos a takarítóeszközök tisztítása és a fertőtlenítés számtalanszor elmarad. Nálunk ilyen nem történhet meg, egy profi takarítócég midig makulátlan eszközökkel varázsol higiéniát és tisztaságot. Minden takarítás után fontos kimosni, elmosni, lemosni, kiöblíteni az eszközeinket, majd hagyni őket megszáradni. Számtalanszor találkozunk büdös felmosófejekkel, ragacsos nyelekkel, piszkos felmosóvödrökkel és sajnos koszosan hagyott, bűzlő takarítókendőkkel is. Ezekkel nem lehet tisztaságot teremteni, fertőtlenítő takarítást végezni meg pláne nem. Ügyeljünk takarítóeszközeink tisztaságára és megfelelő időközönként való cseréjére is!

Túl sok takarítószer használata

Rengetegen gondolják, hogy minél több tisztítószert használnak, annál biztosabb a higiénia. Nos, ez nem így van. Minden tisztítószeren, főleg az intézményekhez, irodákhoz, vendéglátóegységekhez stb. használhatóak csomagolásán feltüntetik, milyen koncentrációban használatosak. Kövessük ezeket az utasításokat! A higiénia elérése a megfelelően megválasztott tisztítószertől, profi takarítástól és a szer megfelelő mennyiségben való felvitelétől függ. A fertőtlenítő takarítás eléréshez nem alkalmas tisztítószerből hiába használunk többet, nem megyünk vele semmire. Míg az ere alkalmasból elég annyi, amennyit a flakonján feltüntetnek.

A szellőztetés elmaradása

Takarítás során és a takarítás végeztével érdemes alapos szellőztetést végezni. Egyrészt a nedves takarításból származó pára, másrészt a takarítószerek kipárolgása, harmadrészt a friss, oxigéndús levegő biztosítása céljából. Irodatakarítás során kizárólag olyan helyen nem szellőztetünk, akkor ezt a beépített rendszerek oldják meg. Magyarországon utóbbi kevésbé elterjedt. Lakásaink legnagyobb része szintén nincs egész évben a légkondicionálóra utalva. A szellőztetés napközben is fontos, a páralecsapódások elkerülése érdekében figyelni kell rá.