Meglévő megrendelőink számára, a rendszeres irodatakarítás kérő ügyfeleinknek az ünnepi takarítás biztosítva van, hiszen a rendszerességet, a megállapodást nem változtatják a naptári számok. Azonban év vége felé közeledve az új megrendeléseknél érdemes sietni, mivel jelentősen megnövekedett igényt kell kielégítenünk. Lehet, hogy emiatt Ön kevesebb időpontból választhat, esetleg csak következő év elején tudjuk bekalkulálni.
Miért érdemes idejében elgondolkodni a takarítócég felkeresésén? Mi történi, ha már nem fér bele a naptárba?
Sajnos, ha egy takarítócég be van táblázva, az együttműködés csúszni fog. Ezzel nem lehet mit tenni, ahogy azzal sem, ha egy fodrásznak munkaideje minden órájára van már előre egyeztetve vendége. Egyszerűen nincs több szabad időpont. Csapatunk egyre bővül, hogy az irodatakarítás Budapest és Pest megye minden pontjára időben elérjen, azonban nekünk nincsenek olyan varázslatos rénszarvasaink, mint a Mikulásnak. Így sajnos három nappal karácsony előtt, már nem érdemes tisztaságot rendleni az irodai fa alá, ám későbbre még idejében “lefoglalhat” minket.
Ha idén nem jön össze, még nincs veszve semmi
Ha a takarítócég, azaz profi csapatunk már nem tudja az idei évre elvállalni irodája takarítását, az irodatakarítás szolgáltatás megrendelése és a részletek átbeszélése még idén megtörténhet. Sőt, érdemes is még most kilátásba helyezni vagy akár fixálni a 2003-as év menetrendjét, hogy aztán januárban se csússzunk le semmiről.
Rendelje meg a jövő évi takarítást még idén, hogy biztosítsa 2023-as évének tisztaságát és higiéniáját! Intézze el most és kezdje az évet kevesebb fejtöréssel, kevesebb intézni valóval. Mit tegyen ennek érdekében? Elmondjuk:
Ön most felhív minket, megbeszéljük a részleteket és januártól már ezzel Önnek semmi dolga nem lesz. Érkezünk a megbeszélt időpontokban, és elvégezzük amiben megállapodtunk. Jövőre Önnek egy gonddal kevesebb nyomja a vállát, ha az irodatakarítás terhét átrakja a miénkre. Szóljon a 2023 a fő munkájáról és ne kelljen a járulékos nehézségekkel elvenni onnan az energiákat.
Az újdonság, a makulátlan tisztaság, amit munkánk kívül a „manók” végeznek, a kollégák, az irodai dolgozók számára is új lendületet és több munkakedvet adhatnak. Hiszen innentől a kisujjukat sem igazán kell mozdítaniuk, hogy minden reggel tiszta és higiénikus környezetben hangolódjanak aznapi teendőikre. Tisztaság és higiénia gördülékenyebb és eredményesebb munkavégzés, kevesebb gond és feladat, több munkakedv és nagyobb sikerek. legyen ez 2023-as munkaügyi fogadalma!
Miért hagyná ki ezt a lehetőséget? És miért kezdené a megszervezéssel az évet, ha ezt mg idén elintézheti? Már azzal is nagy lépést tesz a gördülékenység felé, hogy felhív minket és legalább egy időpontot egyeztetünk a helyszíni felmérésre, amennyiben olyan jellegű a munkahely. Sok esetben a szükséges munkák megállapításához, a csapat összeállításához és a pontos árajánlatért meg kell néznünk, hol szükséges az irodatakarítás. Ez Önnek ingyenes. Könnyítse meg a saját dolgát, legyen jövőre egy gonddal kevesebb gondolkodni valója Önnek és munkatársainak!