Az irodatakarítás egyszerű, már-már magától értetődő alapfeladatnak tűnhet azok számára, akik nem gondoltak még bele a tényleges jellegébe. Ezért fordulhat elő, hogy a csak úgy, kollégák, egyszemélyes takarítónéni vagy takarítóbácsi által takarított iroda koránt sem úgy fest, mint ahol profik jártak. Ráadásul az alacsony színvonal mellett sok baki is megeshet, ami messze nem vicces, főleg, mikor anyagi kár keletkezik. Nézzük, mi sülhet el balul az irodatakarítás közben, ha nem hozzáértő takarítócég végzi!

 

A higiénia nem éri el a szükséges szintet

irodatakaritas_baki

Sajnos sokszor előfordul, hogy az általános takarítószerek és a be nem tartott szabályok, valamint az alaposság hiánya higiéniátlan végeredményt hoz. Ennek következménye sokféle lehet, pozitív viszont egy sincs köztük. A fertőzésveszély mindig nagy probléma, ám mostanság kiemelten fontos a makulátlan higiénia fenntartása.

Nem megfelelő szerek

Az előbb említett esetben is szerepet kapnak a nem megfelelő tisztítószerek, hiszen a fertőtlenítéshez a HACCP és az egyéb, munkahelyekre vonatkozó szabályoknak megfelelő szerek nélkül nem lehet kellő higiéniát elérni. Irodatakarítás során azonban nem csak a túl gyenge, de a túl erős tisztítószerek is komoly gondot okozhatnak. A különböző felületeknek különböző tisztítószerekre, takarítószerekre és módszerekre van szükségük ahhoz, hogy kellően tiszták és emellett sértetlenek maradjanak. Ha a tisztítószer nem megfelelő, könnyedén megeshet, hogy a felület elszíneződik, korrodálódik, mattá válik vagy kopni kezd. Ez hatalmas takarítási baki, és sajnos aki nem szakértő, nem biztos, hogy tudja, mit mivel szabad és nem szabad takarítani. Kinek hiányzik az összekarcolt króm vagy a felpattogzott festék, esetleg foltok bőrgarnitúra?!

Irodatakarítás és az irodai gépek tisztasága

elrontott_irodatakaritas

Irodatakarítás során egy takarítócégnek azt is figyelembe kell vennie, hogy bár az irodai berendezések jelentős port kötnek meg és a használatuk során zsíros szennyeződések mellett kórokozók is megtapadhatnak rajtuk, mégsem lehet csak úgy nekik rontani erős fertőtlenítő szerekkel. Az elektromos berendezések tisztítása egy külön feladat, amit bár alaposan kell végezni, a megóvásuk mégis elsődleges. Drágák és jelentős részükre a mindennapok során szükség van, így egyetlen iroda sem engedheti meg magának, hogy pusztán az igénytelen takarítás következtében újat kelljen vásárolni vagy javíttatni kelljen a meglévőt. Nálunk mindenki tudja, miként takarítson egy multifunkciós gépet vagy csak egy sima nyomtatót. Ha befolyik a víz, ha takarítás során benyomódik a gomb vagy esetleg szösz, tisztítószer maradvány marad hátra, az igencsak nagy gond lehet.

Elégtelen szellőztetés irodatakarítás közben

Sajnos a pára és az ebből következő penészedés sok helyen előfordul. Még az új, szépen rendben tartott irodákban is felütheti a fejét, ha nincs megfelelő levegőmozgás. A légkondicionálók természetesen nagy segítséget nyújtanak ebben, azonban a megfelelő szellőztetés sokkal olcsóbb és gyorsabb. Aki nem profi takarító vagy nem takarítócég embere, az nem biztos, hogy a gondol a megfelelő szellőztetésre és a takarítóvíz megfelelő hőmérsékletére. Ennek következménye lehet, hogy a takarítás során és után keletkező pára a falakra, berendezésekre, tárgyakra jutva akár a penészedésnek is megágyazhat.

Ha ezeket elkerülné, kérje profi takarítócég segítségét, akik az irodatakarítás minden csníját-bínját ismerik! Hívjon minket, ha színvonalas és az iroda működését támogató takarítást szeretne!