Porold ki jó alaposan! Az irodád.

A portalanítás az egyik nagy mumus, mert amint a végére értünk, úgy érezzük, kezdhetjük elölről. A pornak ilyen a természete. Folyamatosan jelen van az életünkben, a levegőben száll, megül mindenen, így amint húztunk egyet a portörlővel, máris megkezdődik a látszólag patyolat tiszta felület „megszállása”. Ez ellen valójában semmit sem tehetünk, kivéve, ha vákuumkamrában próbálkozunk. Ám a portörlés, portalanítás lehet igazán sikeres és por elleni harcban nagyobb hatásfokkal vehetünk részt, ha megfelelő módszerekkel, eszközökkel, szerekkel a megfelelő hozzáállást tanúsítjuk.

hatekony_portorles

Portörlési egyszeregy

  • A portörlés felülről lefelé, a magas felületektől az alacsony felületekig haladjon.
  • Tartsuk be az irányt, ne „kalandozzunk el”! Haladjunk az óramutató járásával megegyező vagy ellentétes irányba, de semmiképpen ne csapongjunk, mert valóban sosem érünk a végére és bizony nem véletlenül. Innen oda, onnan ide verjük fel a port, ha nem vagyunk elég módszeresek.
  • Mozdítsuk el a tárgyakat, töröljük le őket, portalanítsunk alattuk, majd tegyük vissza őket eredeti helyükre. Ne hagyjunk kis sem vázát, sem irodai telefont, sem nyomtatót vagy könyveket, apró díszeket.
  • A falakat is érdemes áttörölni időnként, mert a por nem csupán a vízszintes felületeken ül meg.
  • A porrongyot igyekezzünk minél tisztábban tartani és egy portörlés során többet is használni, majd azokat alaposan kimosni. Ha mikroszálas törlőkendővel dolgozunk, minél többször poroljuk ki (természetesen ne az iroda területén).
  • A számítógépek, laptopok monitorait, síkképernyős televíziókat, egyéb kivetítőket mindig mikroszálas törlővel portalanítsuk, nehogy megsértsük a monitorok felületét. Könnyen karcolódnak, sok mikrosérülés elég hamar vezet látványos romláshoz.
  • A redőnyök, reluxák portalanítását mindig kétoldalról, nyitott és zárt állapotban is el kell végezni. Fontos, hogy a redőnyök és feltekerhető sötétítő eszközök, térelválasztók tokját és lehetőleg annak elérhető belső részeit is szabadítsuk meg a portól.
  • A portalanítás utolsó fázisaként porszívózzuk ki a kárpitozott bútorokat és a padlót.

A portalanítás, portörlés először mindig száraz tisztításként történjen. A szárazon való portörlés után a megfelelő eszközökkel, szerekkel és kismennyiségű vízzel már valódi tisztaságot varázsolhatunk. Azért nem érdemes kezdésként is nedves tisztítást választani, mert sokkal nagyobb eséllyel marad a száradás után por a felületeken. A felület nedvesítésével megnöveljük a részecskék odatapadását, így ha csak nem akarjuk egész nap mosni az irodát, először töröljünk szárazon tisztává.

A különböző felületekhez kapható portaszító bútorápolók segíthetnek a portalanítás megkönnyítésében, azonban egyiktől sem várhatjuk el, hogy a vele kezelt felületek majd lezavarják magukról megpihenni vágyó szemcséket. Egyszerűen csak arról van szó, hogy a portaszító bútorápoló segít könnyedén letörölni a port, nem engedi megragadni az adott felületen.

Takarítócégként az irodatakarítás portalanítás része már rutinfeladat, azonban még így is időigényes és mindenképpen odafigyelést igénylő munka, melyet természetesen tüzetes ellenőrzés követ minden irodatakarítás, még a napi takarítások elvégése után is.

Ha nem érsz rá bajlódni a portörlés, portalanítás aprólékos feladataival, ha jelenlegi takarítód vagy az általad megbízott takarítócég kevésnek bizonyul a makulátlan eredményhez, próbálj ki minket! Nem fogsz csalódni akár napi takarítás, heti takarítás vagy akár csak eseti takarítás szolgáltatásunkat kéred.