Már gyerekkorunkban megtanuljuk, hogy evés előtt kezet kell mosni, arról azonban, hogy a kézmosás és a kézfertőtlenítés két különböző dolog, kevés szó esik. Az irodákban és általában a munkahelyeken a folyékony szappannal feltöltött adagolós flakonok a legnépszerűbbek, de ritkán találkozunk valódi kézfertőtlenítő szerekkel. A tisztaság fél egészség, a kezünk pedig a leggyakrabban tisztított testrészünk, de a sima szappanos kézmosás nem elegendő, ha kézfertőtlenítés a célunk.

kezfertotlenites_munkahelyen

Nem elég a kézmosás?

A kezünket egész nap használjuk, így természetesen a munkahelyünkön is, ezért időnként szükséges lehet a kézfertőtlenítés. Tollat, papírt, telefont veszünk kézbe, ujjaink a klaviatúrán és az egér gombjain járnak, kulcsokat, kilincseket fogunk, fiókokat húzunk, ajtókat nyitunk ki. Kezet fogunk másokkal és bizonyos ételeket kézzel eszünk. Idővel a kezünk elzsírosodik, ugyanakkor szennyeződések tapadnak meg rajta. Számos fizikai munka esetében ez egészen látványos lehet, de akkor is, ha csak végighúzzuk az ujjunkat egy poros felületen. A kézre került piszokban kórokozók is megtelepedhetnek, elszaporodhatnak, ezért fontos a kézfertőtlenítés. A hagyományos és folyékony szappanok hatékonyságának kulcsa molekuláris szerkezetükben rejlik. Víz és némi dörzsölés hatásra a szappan hosszú molekulaláncokra esik szét. Ezek egyik vége a zsíros szennyeződésekre tapad, míg mások oldaluk a vízmolekulák irányába fordul. Ezek a mikroszkopikus szappanszálak úgy veszik körül a szennyeződések részecskéit, mint virágot a szirmai, így a bőrünktől elzsírosodott kosz könnyen lemoshatóvá válik. A kézmosás azonban nem kézfertőtlenítés, a szappan csupán mechanikusan távolítja el a piszkot, de nem fertőtlenít. Egyes folyékony szappanokat antibakteriális címkével árulnak. Ezek általában tejsavat tartalmaznak, így valóban bírnak némi fertőtlenítő hatással, a hatékony kézfertőtlenítés azonban erősebb hatóanyagokat kíván.

kezfetotlenites

Kis mértékben gyógyszer…

A valódi kézfertőtlenítő szerek etanolt, köznapi nevén alkoholt tartalmaznak. Ez az a hatóanyag, amely valóban elpusztítja a vírusok, baktériumok és kórokozók jelentős részét. Az etanol-tartalmú kézfertőtlenítő géleket és törlőkendőket könnyen felismerhetjük a tűzveszélyes mivoltukra figyelmeztető piktogramról. Emellett leírásuk hosszan sorolja virucid, baktericid, fungicid és egyéb hatásaikat, némelyik terméken még azt is feltüntetik, hogy elpusztítja a tuberkulózis, a madárinfluenza, sőt, az ebola vírusait is! Ezek a valódi kézfertőtlenítés eszközei a munkahelyeken éppúgy, mint az irodákban. Használatuk során lényeges az időtényező, legalább 30 másodpercig kell őket a kézen hagyni.

Az irodatakarítás során alapvető a felületek fertőtlenítése, a kézfertőtlenítés azonban mindig az egyén felelőssége. Ne feledjük, a szappan nem elég, használjunk etanol-tartalmú kézfertőtlenítő szereket!