Irodatakarítás Soroksár – Tiszta iroda mindenhol

Soroksár irodatakarítás szempontjából Budapest legkevésbé frekventált városrésze, mivel a főváros 23. kerülete egyben a főváros legkisebb népességű, legalacsonyabb népsűrűségű és legfiatalabb kerülete is. Területének jelentős részén beépítetlen térségek, szántóföldek és rétek találhatóak, beépített része is vidékies, kertvárosi jellegű. Ugyanakkor az irodatakarítás Soroksár esetében sem jelent kevesebbet, mint akár a legfelkapottabb fővárosi kerületben.

Soroksárról, amit tudni illik

Soroksár 1950-ben csatlakozott Budapesthez, akkor még Pesterzsébettel egy kerületet alkotva. A helyi lokálpatrióták kezdeményezésére azonban lakossága 1992-ben népszavazáson nyilvánította ki önállósodási szándékát, így 1994-ben létrejött a főváros legfiatalabb, 23. kerülete. Soroksár nem csak a legfiatalabb, de a legalacsonyabb lakosságszámú kerület is, lélekszáma nem éri el a 23 ezret. Területét tekintve viszont a második legnagyobb kerület, ebből következően népsűrűsége kiugróan alacsony. A Soroksár, Soroksár-Újtelep és Millenniumtelep városrészekből álló 23. kerület nagy része mezőgazdasági terület, akácosokkal szegélyezett határ, amelyről az átutazó nem is gondolná, hogy közigazgatásilag Budapest része. Soroksárhoz tartozik a Ráckevei-Duna Molnár-szigete, amelyen régen vízimalmok működtek és komoly szerepet játszottak a főváros ellátásában. A 23. kerületen fontos utak haladnak át, a legjelentősebb közülük az M5-ös autópálya és a Grassalkovich út. A nagy átmenő forgalom ellenére a kerület lakóövezete csendes, kertvárosi jellegű, minimális ipari- és üzleti jelleggel. Irodából nincs sok, de ahol akár egy iroda is működik, ott lehet ránk számítani.

Soroksár irodatakarítás szempontjából

Alacsony népessége és a főváros központjaitól való nagy távolsága miatt a 23. kerületben nem sok cég és vállalkozás működtet irodát, ezért az irodatakarítás Soroksáron ritkán igényelt szolgáltatás. A budapesti kerületek közül talán Soroksáron található a legkevesebb eladó vagy kiadó iroda, illetve irodaépület. Nagyjából tucatnyi ingatlan közül válogathatnak az érdeklődők, míg a belsőbb kerületekben ez a szám százas nagyságrendű, esetenként akár a félezret is elérheti. Ugyanakkor az irodatakarítás Soroksár esetében is ugyanazt a megbízható és professzionális szolgáltatást jelenti, mint a legfelkapottabb kerületek esetében. Az általában heti rendszerességgel igényelt irodatakarítás magában foglalja az olyan rutinműveleteket, mint a portörlés, felmosás vagy a mellékhelyiségek fertőtlenítése és tisztán tartása, de sok egyéb feladattal kiegészülhet a megrendelő igényei szerint. Legyen szó bármilyen konstrukcióról, az irodatakarítás Soroksár esetében is a legmagasabb színvonalú szolgáltatást jelenti.