Irodatakarítás állatbarát iroda esetén

Az irodatakarítás során az állatbarát iroda sem okozhat említésre méltó többletmunkát. Tollas és bundás barátaink egyre többször tűnnek föl a munkahelyeken, az állatbarát boltok és vendéglátóhelyek mellett egyre több az állatbarát iroda is. Bár ennek nem mindenki örül maradéktalanul, a rendszeres irodatakarítás szempontjából ennek nincs sok jelentősége.

allatbarat_iroda

Állatbarát iroda – régebben, mint hinnénk

Az állatbarát iroda ötlete mondhatni egyidős a háziasítással, illetve az első irodák létrejöttével. Nagy Britannia uralkodóinak jelentős része már évszázadokkal ezelőtt is bolondult a házi kedvencekért, különösen a kutyákért. A királyi ebek gazdájukhoz hasonlóan a palotában laktak és többüket festményeken is megörökítették. Winston Churchill szintén nagy állatbarát volt, számos kutyája és macskája közül néhány a munkába is elkísérte. Az amerikai elnökök szó szerint megvalósították az állatbarát iroda ötletét, a Fehér Házban egymást váltották az elnökök mellett azok kedvencei is. Roosevelt elnök Fala nevű skót terrierjét egyik választási beszédében is megemlítette, amikor így fogalmazott: „Kritizálhatsz engem, a feleségemet és a családomat, de nem bírálhatod a kiskutyámat.” (És mellesleg ismét megnyerte az elnökválasztást.) Johnson elnök két beagle-el érkezett Washingtonba, Gerald Ford pedig egy Liberty névre hallgató golden retriever-rel. Több kép tanúsítja, hogy Liberty a szőnyegen heverészett, amíg gazdája az íróasztalánál dolgozott. Az irodatakarítás a Fehér Ház esetében valószínűleg olyan magas színvonalon zajlik, hogy semmiféle fennakadást nem okoz, ha az elnökök rendre állatbarát irodává alakítják az ovális szobát. Míg évszázadokkal ezelőtt az életmód tartotta egymáshoz közel az embert háziállataival, a modern időkben az állatbarát szemlélet költözteti be a macskákat és kutyákat az otthonokba és terjeszti az állatbarát iroda ideálját.

macskabarat_iroda

Az állatbarát iroda előnyei és hátrányai

Bár a rendszeres irodatakarítás szempontjából okozhatnak némi plusz munkát, ha az állatokat kérdeznénk, ők biztosan nagyon jó kezdeményezésnek tartanák az állatbarát iroda ötletét. Míg a macskáknál ez szimplán kényelmi kérdés, a kutyák valóban lelkük mélyéig igénylik a gazdájukkal való folyamatos együttlétet. Mivel természetük szerint falkában élnek, ezért őket nagyon megviseli gazdájuk távolléte. Nekik igazán jól jön, ha elkísérhetik a gazdit a munkahelyre, vagy ha vele együtt mehetnek be egy irodába. Az állatok jelenléte nem az irodatakarítás szempontjából jelent problémát, sokkal inkább a napi munka során okozhat gondot. Könnyen elképzelhető, hogy nem minden alkalmazott fogadja kitörő örömmel az állatbarát iroda tényét, és az ügyfelek között is lehet olyan, aki nehezményezi a kéretlen szimatolást, dörgölődzést, esetleg allergiás a macskaszőrre. A kedvencek néha kellemetlen szagokkal járhatnak és fel kell készülni egyéb zűrökre is, ezért érdemes időben tisztázni az esetleges kérdéseket, beszélni a felmerülő aggodalmakról. Munkahelyről lévén szó, gondolni kell a közegészségügyi előírásokra is. Mindehhez képest a rendszeres irodatakarítást végző céggel szinte semmi dolgunk nem lesz, az irodatakarítás állatbarát iroda esetén is megbízható szolgáltatás marad.