Irodatakarítás a 2. kerületben

Az irodatakarítás a 2. kerület esetében alapvető szolgáltatás, mivel a főváros 2. kerülete nagy területű, nagy népességű, sok cégnek és számos vállalkozásnak otthont nyújtó városrész. Ezért nyilvánvaló, hogy a 2. kerület irodatakarítás szempontjából kiemelten fontos helyszínnek számít.

irodatakarítas_2.kerulet

A 2. kerület, ahol élmény az irodatakarítás

Budapest 2. kerülete több, nagy múltra visszatekintő városrészből áll. Ezek közül a legismertebb talán a budai várnegyed északi oldalával szemben emelkedő Rózsadomb. A 2. kerületet további jól ismert városrészei Pasarét, Lipótmező, Adyliget, Máriaremete, Hűvösvölgy, Kurucles, Rézmál, Zöldmál, Nyék, Szemlőhegy, Széphalom, Pálvölgy és Erzsébetliget. Üzleti szempontból, így tehát irodatakarítás szempontjából is, a 2. kerület legjelentősebb része a Dunához legközelebb eső városrész, azaz a Margit körút, a Széna tér és a Széll Kálmán tér környéke. Több közintézmény és számos kisebb-nagyobb üzlet mellett itt található a Mamut bevásárlóközpont, a Millenáris és a 2. kerületi városháza is. Az egykori Moszkva térről indul a kerület legforgalmasabb útja, a Szilágyi Erzsébet fasor, mely a Hűvösvölgy és a Budakesz irányába tereli a kerület forgalmát. A Duna partján a Bem rakpart, valamint az 5-ös hév jelent fontos észak-dél irányú összeköttetést Budapest központi magja és Buda északi harmada között. A 2. kerületet érinti a 2-es metró, továbbá a 4-es és 6-os villamos vonala is, ezért a kerület bárhonnan könnyen elérhető városrésznek számít. Nem véletlenül sok itt az iroda, így az irodatakarítás is. A rendszeres irodatakarítás vagy az eseti takarítás éppoly általános, mint a nagytakarítások vagy néhány fertőtlenítőtisztítás.

2.kerulet_irodatakarítas

Irodatakarítás 2. kerület – Sok itt a munka

A 2. kerület irodatakarítás szempontjából azért lényeges helyszín, mert bár az itt működő irodák száma nem kimondottan nagy, a kerület Budapest egyik legfelkapottabb, legelegánsabb városrésze és fontos cégeknek, jelentős vállalkozásoknak biztosít könnyen megközelíthető otthont. A 2. kerület jelentős részén elegáns villák, műemléképületek, luxuspaloták és számos nagykövetségi épület áll. Ezért az irodatakarítás a 2. kerület esetében jellemzően a legmagasabb színvonalú és maximálisan megbízható szolgáltatást takarja. Mivel változatos kialakítású ingatlanokban kerültek kiépítésre, ezért a 2. kerület irodái meglehetősen változatos képet mutatnak. A régi bérpalotákban működő irodáktól a rózsadombi luxusvillákban kialakított exkluzív irodákon át a Hűvösvölgy kertvárosi utcáiban megbúvó munkahelyekig bezárólag igen sokszínű a paletta. Azonban a Rózsadombon, Pesthidegkúton, Lipótmezőn, az Adyligetben vagy akár Nyéken, az irodatakarítás a 2. kerületben mindig magas színvonalú, maximálisan megbízható szolgáltatásunk. Forduljon hozzánk bizalommal, ha rendszeres irodatakarítást kér 2. kerületi vállalkozása számára.