Számos iroda rendelkezik saját konyhával, melynek elengedhetetlen részét képezi a mosogató. Itt lehet csapvízhez jutni ivási céllal, itt lehet elmosogatni a céges poharakat, kávéfőző részeit, saját edényeket, melyekből elfogyasztottuk reggelinket, ebédünket és kávéinkat. Ahogy otthonainkban, úgy irodánkban is fontos a mosogató és környékének tisztán tartása.

mosogato_tisztitas

Irodai környezetben jobban ügyelni kell a fertőtlenítésre, mint otthonainkban. Az iroda munkahely, ahol idegenek és ismerősök egyaránt tartózkodhatnak, így a fertőzésveszély nagyobb. Több helyről, többek által „összehordott” szennyeződések, kórokozók vannak jelen munkahelyeken, közintézményekben, köztereken, vagyis olyan helyeken és helyiségekben, ahol több ember is megfordul. Az irodai konyha takarítása éppen ezért élvez kiemelt figyelmet. Ráadásul ebben a kis helyiségben, annak is az egyik legkritikusabb pontján még az ételmaradékok, nyálas evőeszközök, poharak is súlyosbítják a helyzetet. A vizes közeg szintén kedvez a kórokozóknak, ahogy a kellemetlen szagok, penészedés kialakulásának is.

Kritikus pontok

Az irodai mosogató (és az otthoni is) könnyedén válik bűzforrássá, baktériumtenyészetté. Még akkor is, ha ez épp nem látható. A kis rések, a szigetelés peremei vagy a meglazult szigetelő rési, a lefolyó, a csaptelepek és a ritkán cserélt, rosszul használt mosogatószivacs a konyha legkritikusabb pontjai. Ó, igen és az egyik legádázabb mind közül a mosogató szifon. Bátran kijelenthetjük, hogy a szifon és a mosogatószivacs a leggusztustalanabb tárgyak, amiket általában egy konyha tartalmazhat.

iroda_konyha

Valamivel mosogatni kell. Nem lehet csak úgy forró víz alá tartani a piszkos, zsíros edényeket, poharakat, hanem megfelelő tisztítószerrel és eszközzel el kell távolítani róluk a szennyeződéseket. A mosogatószivacs erre tökéletesen alkalmas, azonban ha túl sokáig használunk egyet, ha több mindent is tisztítunk vele, ha nem mossuk ki alaposan és nem hagyjuk rendesen szellőzve száradni, elképesztő baktériumtenyészetet hozunk létre. Különösen fontos a mosogatószivacs rendszeres cseréje olyan helyeken, mint az irodai konyha, ahol több forrásból tapadhatnak rá különböző piszkok.

A mosogató szifon nagyon hamar nyálkás, bűzös alagúttá válik. Ez természetes, hiszen ezen keresztül távozik a szennyezett víz, a mosogatószeres víz, a beleöntött levesmaradék, maradék kávé és még ki tudja mi minden. A szifonban lerakódások képződnek, a szerves anyagok és állandó nedvesség remek táptalaja a kórokozóknak. Rendszeres tisztítással elkerülhető a baj. Még csak erős lefolyótisztító szerekre sincs szükség. A forróvíz átfolyatás, némi ecet beöntése orvosolja a problémát. Nagyon fontos, hogy érdemes időnként szétszerelni a szifont és rendesen kefével kitisztítani a csöveket. Ezzel az esetleges dugulások is elkerülhetők. (Természetesen a dugulás elkerülése érdekében ne öntsünk, dobjunk darabok dolgokat a mosogatóba!)

Az irodai mosogató tisztán tartása nem bonyolult feladat. Folyamatos odafigyeléssel állandóan tiszta és higiénikus maradt, azonban ha elhanyagoljuk, baktériumokkal és bűzzel, valamint dugulással, rosszabb esetben csőtöréssel “ajándékoz” meg.