Sokan nem is hallottak róla, pedig ezrek életét keseríti meg egy apró élősködő, amivel nehéz elbánni és robbanásszerűen terjed Budapesten, nem csak lakásokat, de munkahelyeket is veszélyeztetve.

Ez a visszataszító ízeltlábú az ágyi poloska, amely ellen nem elég a rendszeres takarítás.

A takarítócégek mindenre felkészült szakemberei nem csupán a portörlést, felmosást végeznek irodatakarítás címszó alatt, hanem higiénikussá teszik a munkahelyi környezetet. A rend és tisztaság nem vonzó közeg a poloskák számára, ezért fontos szakértő takarítókra bízni irodánk rendben tartását.

ágyi poloska kifejlődése

Az ágyi poloska kisméretű, kifejlett állapotában alig fél cm-es vérszívó rovar, amely elsősorban az embereken élősködik. Rejtett életmódot folytat és csak éjjelente merészkedik elő, hogy az alvó emberek vérét szívja. Csípése helyén fájó, szúró, piros foltok jelennek meg, amelyek akár egy hétig is viszketnek. Az ágyi poloskák az ember közelében telepszenek meg, elsősorban az ágyak kárpitjában, lakástextíliákban, sűrűbb szövetű anyagok mélyén, de gyakran előfordulnak korhadt bútorok repedéseiben, szekrényekben, a tapéta alatt, vagy a falak réseiben, néha ruhák között is. A nyirkos helyeket nem kedvelik, ideális élőhelyeik a zsúfolt, lomos lakások, ahol szinte kiirthatatlanul elszaporodhatnak. Csípéseik nem csak kellemetlenül viszketőek, de bőrbetegségeket, allergiás reakciókat is kiválthatnak. Vannak, akikre nagy pszichés terhelést jelent megjelenésük, hiszen ezek a gusztustalan küllemű élősködők az ember legintimebb tereit dúlják szét és a pihenésre szánt éjszakákat változtatják rémálommá.

ágyi poloska csípés

Budapesten az elmúlt tíz évben drasztikusan romlott az ágyi poloska helyzet. Természetes úton nehezen és lassan terjednek, behurcolással viszont a legváratlanabb helyeken is felbukkanhatnak. A lomtalanítások pompás lehetőséget nyújtanak a poloskáknak, hogy új épületeket hódíthassanak meg. Az utcára kirakott régi bútorok, ódivatú kárpitozott székek, korhadó, de még menthetőnek tűnő képkeretek csábítóan hatnak sok műkedvelőre. Vannak, akik stílusos bútorokkal akarják feldobni jellegtelen albérletüket, mások valami kopott régiséggel szeretnék ellenpontozni otthonuk vagy munkahelyük modern arculatát. Nem is sejtik, de talán tucatnyi ágyi poloskát visznek be lakásukba, vagy irodájukba a tetszetős régiséggel együtt. Budapesten az elmúlt pár évben elterjedő Airbnb is sokat rontott a helyzeten, mert a romkocsmák külföldi rajongóit sokszor romos lakásokban is szállásolják el, fertőzött bútorok között. Elég pár éjszaka és a poloskák a ruhákon, csomagokon már utaznak is tovább, új élőhelyükre. Természetesen a fővárosban nagy számban élő hajléktalan és nehéz anyagi hátterű ember is hozzájárul a fertőzés terjedéséhez.  A legrosszabb a helyzet Pest déli és középső területein, de Budán sincs egyetlen poloskamentes kerület sem.

ágyi poloska irodabútorok

Nem csupán régi lomokkal telepíthetjük be az ágyi poloskát. Mivel számtalan helyzet adódhat, mikor a legtisztább, magára a legjobban adó ember is érintkezésbe kerülhet ezekkel a szörnyű kis élőlényekkel, azokon a helyeken, ahol többen is megfordulnak a szokásosnál körültekintőbb takarításra van szükség.

Az irtás rendkívül nehéz és költséges, ezért érdemes a megelőzésre koncentrálni. Soha ne vigyünk haza, vagy az irodába lomos tárgyakat, főleg kárpitozottakat ne. Ha zsúfolt, piszkos lakásban járunk, kerüljük a tárgyakkal való hosszas érintkezést, ne tegyük le tárgyainkat. Otthonunkat és munkahelyünket igyekezzünk átláthatóvá tenni, tüntessük el a réseket, repedéseket. Kerüljük a fölösleges textíliák használatát és ne halmozzunk föl